Ara fiókáink keltek, valamint új szárnyas világritkaság érkezése okán röpdét építünk Parkunkban!

Az utóbbi három évben csak kéksárga ara papagájból (Ara ararauna) 7 fiókát neveltünk fel sikerrel az állatkertünkben.

Az utóbbi három évben csak kéksárga ara papagájból (Ara ararauna) 7 fiókát neveltünk fel sikerrel az állatkertünkben. A családok nemzetközi napján most arról adunk hírt, hogy további 3 fiókával bővült az állományunk. Ezek a rendkívül intelligens, társas madarak is erős, élethosszig tartó párkapcsolatban élnek – éppen úgy, mint az emberi közösségek alapegységei, a családok. Az egyelőre ismeretlen nemű, de életerős papagájok április elején bújtak ki tojásukból, és csak most hagyják el először a biztonságot nyújtó odújukat. A nagyközönség a következő hetekben már láthatja a teljesen önállóvá 1 hónap múlva váló színpompás fiókáinkat. A papagájfélék viszonylatában is impozáns küllemű és összetéveszthetetlen színezetű sárga-kék arák mellett az utóbbi időben ritka és értékes papagájokkal bővült állatkertünk. Így a kritikusan veszélyeztetetett, kéktorkú- (Ara glaucogularis) és hegyi arákat (Primolius couloni) újabb fajok követhetik. Hosszú évek előkészítő munkája és az állatkertünk szakmai munkájának nemzetközi elismerése, ugyanis, hogy a világ legnagyobb testű papagája, a nagy jácintara (Anodorhynchus hyacinthinus)európai fajmegmentő programjában a Parkunk is részt vehet egy fiatal tenyészpár érkezésével. Így a nyáron az állatkertünk papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe tartozó gyűjteményében; összesen 10 faj 24 egyede élhet a Nagyerdő fái alatt. 

Parkunk az elmúlt évek intenzív állománybővítése következtében, most már 185 állatfajt mutatunk be, valamennyi madártartóhelyet is kihasználva. Tehát az arák érkezése egyúttal egy újabb fontos fejlesztés kezdetét is jelenti: új, korszerű papagájröpde építésébe kezdünk, amely nemcsak méltó elhelyezést biztosít ezeknek a különleges madaraknak, hanem a látogatók számára is közelebbi élményt nyújt majd. A 200 nm alapterületű, átlagosan 7 m belmagasságú és 1400 m3 légköbméteres volier télen is látható belsővel fog rendelkezni. A kivitelezési munkálatok május 27-én kezdődnek meg, így várhatóan több ütemben, a nyári szünet kezdetére elkészül az új röpde.

A dél-amerikai Pantanal, valamint Brazília középső és keleti területeinek galériaerdeiben és pálmaligeteiben élő nagy jácintkék ara (Anodorhynchus hyacinthinus) a világ legnagyobb testű papagájfaja. Akár egy métert is meghaladó hosszúságával, jellegzetes, teljesen kék tollazatával és élénksárga arcszínfoltjaival a trópusi madárvilág egyik ikonikus képviselője. Vaskos, hatalmas csőre a legkeményebb diók feltörésére is alkalmas – fő táplálékát ugyanis olyan pálmafajok magvai képezik, melyekhez csak kevesen férnek hozzá. Nappal aktív, párban vagy kisebb családi csoportokban mozog, és életének jelentős részét a magas fák lombkoronájában tölti. A faj erős párkapcsolatokat alakít ki, és a szülőpárok hosszú éveken át is együtt maradnak. A nagy jácintkék ara különleges ökológiai szerepet is betölt, mivel táplálkozása során elősegíti a pálmafélék magvainak terjesztését. A faj állománya az elmúlt évtizedekben jelentősen visszaesett az élőhelyek átalakítása – főként a pálmaligetek kiirtása és a legelőgazdálkodás térhódítása –, valamint az illegális állatkereskedelem miatt. Ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett kategóriába sorolja, és szerepel a CITES I. mellékletében is, amely a legszigorúbb nemzetközi védelmet biztosítja számára. A Világ mindössze 135 állatkertjében tartják, kevesebb, mint 500 egyedet.